Legfiatalabbként is bizonyított Szingapúrban
A tiszaújvárosi Hankó Gábor a napokban érkezett haza Szingapúrból, ahol egyetlen borsodiként és egyetlen magyar fiú triatlonosként képviselte hazánkat az I. Ifjúsági Olimpián. A TVK-Mali TK tehetséges sportolójával és mesterével, Lehmann Tiborral ezt követően beszélgettünk.
Hankó Gábor legerősebb száma a futás, melyet Szingapúrban is ,,érvényesíteni” tudott. (Fotó: Magánarchívum)
- Szingapúrban 40 Celsius-fokos hőség fogadott bennünket, melyhez 90 százalékos páratartalmat is hozzá kellett kalkulálni – mondta hazaérkezését követően Hankó Gábor. - Szerencsére a versenyeink rajtja reggel 9 órakor volt, amikor még csak 25-30 fok között mozgott a hőmérő higanyszála. Az egyéni futamban úszás közben éreztem, hogy néhány vetélytársam borzasztóan erős hozzám képest, így ebben számban bőven van mit javítani. Az első számban ezért is végeztem a mezőny harmadik harmadának az elején. A kerékpározást viszont kifejezetten élveztem, az üldöző boly tagjaként, köztük a leggyorsabban depózva, a 12-13. helyen, kezdhettem a futást, ahol olyan szoros volt a csata, hogy bizony nagyot kellett sprintelnem a kilencedik pozíció megtartásáért, de az egyik legjobb futóként ez végül is sikerült. Elutazásom előtt az 1-10. között szerettem volna végezni, így azt hiszem elégedett lehetek magammal. A váltó számban, európai ötödikként, a kontinens harmadik egységében bizonyíthattam. Úgy érzem itt is maximálisan kihajtottam magam, így alaposan hozzájárultam az olimpiai pontokat érő hatodik helyhez. Több ismerős arc is volt az indulók között, akikkel bár egész jól megértettem magam, de beigazolódott, hogy az igazán jó angol nyelvtudásra az egymás közötti megfelelő kommunikációhoz nagy szükség van. A közeljövőben azon leszek, hogy ezen a téren szintén előrelépjek. Mivel a versenyeink után még jó néhány napunk maradt a hazautazásig, a váltóban olimpiai bajnoki címet kiérdemlő, egyéniben ötödik Dudás Eszterrel (Uniqa-Újbuda TC) és csapatvezetőnkkel, Kuttor Csabával igyekeztünk körülnézni ebben a hatalmas, látnivalókban sem éppen ,,szegény” metropolisban.
Dolgoznak a jobb úszásért
- Gábor eddigi munkáját nagyra értékelem, szingapúri eredményeinek pedig természetesen én is nagyon örülök – fogalmazott Lehmann Tibor, a TVK-Mali TK vezetőedzője. – Egy számjegyű helyezésre számítottam, mely szerencsére annak ellenére bejött, hogy ebben a korosztályban nagyon nehéz jóslásokba bocsátkozni. A teljesítmény értékét tovább növeli, hogy Gábor csak december 25-én lesz 17 éves, így magasan ő volt a résztvevők legfiatalabbja, épp hogy csak indulhatott az I. Ifjúsági Olimpián! Az úszásbeli lemaradás annak tudható be, hogy ő nem igazán ,,szerette” eddig a vizet. Fodor Ágnes és dr. Szakály Zsolt kollégámmal együtt még egy kis időre van szükségünk, no meg sportolónk akaratára, az általa elvégzett sok-sok gyakorlásra. Ezt követően biztos vagyok benne, hogy a későbbiekben nem lesz gond a nyitószámmal sem. Gábor mentális képességeivel tisztában vagyunk. Ő az a szerencsés alkatú versenyző, akit nem zavarnak a külsőségek, nem nyom össze még egy olimpiai környezet sem, ebből adódóan Szingapúrban sem ,,rogyott” meg. Néha nekem kell kitalálnom olyan speciális terhelést számára egy-egy edzésen, amivel ez a bizonyos ,,rogyás” elérhető. Kiváló versenyzői alkat, remek fizikai adottságokkal, melyhez szorgalom és a sportág iránti alázat is párosul. Mindez szép reményekre jogosítja pályafutása következő szakaszában is.
Szűcs István
|