A Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) a világon elsõként, hivatalosan akkreditált ,,Nemzetközi Edzõközponttá” nyilvánította a Tiszaújvárosi Sportcentrum triatlonos bázisát, a TVK-Mali Triatlon Klub ,,otthonát”. Az errõl szóló ünnepséget illusztris vendégek, sportolók, edzõk jelenlétében augusztus 8-án, szombaton, 11 órakor tartották meg a helyszínen.
A 11. TVK Triatlon Nagyhét képei itt tekinthetõk meg.
A szép számmal egybegyûlt ünneplõket házigazdaként dr. Márkus Gábor klubelnök köszöntötte, aki visszaemlékezett az 1992-re datálható kezdetekre, az egyesület megalapítására, az I. Tisza Triatlonra, melyet azóta még tizenhét követett. Elhangzott az is, hogy 1994-ben fogadta elõször Tiszaújváros a magyar bajnokság indulóit és azóta minden évben vendégül látják valamelyik ob mezõnyét, idén már a tizenötödiknél tartanak. A TVK-Mali sportolói a veszprémi duatlon Európa-bajnokságon egyéniben és csapatban is aranyérmes Gál Andrea révén szerezték meg elsõ nemzetközi sikerüket. A következõ mérföldkövet az 1997-es elsõ ITU Triatlon Világkupa-futam jelentette, melynek sorozata azóta is töretlen, a megszakítás nélküli tizenharmadik ilyen erõpróbát augusztus 9-én, vasárnap rendezik meg Tiszaújvárosban. Az elmúlt évek során – a világkupák mellett – két világbajnokságnak és két Európa-bajnokságnak is otthont adott a város.
- Gál Andrea mellett szintén kontinensünk legjobbjának bizonyult Gályász Dániel, aki az ifjúsági, és Török Dániel, aki az U23-as triatlon Eb-n, a magyar csapat tagjaként volt eredményes – tudtuk meg dr. Márkus Gábortól. – 45 magyar bajnoki aranyéremmel büszkélkedhetünk, melyek között nem kevesebb, mint kilenc felnõtt férfi klubcsapat ob-elsõség is szerepel. Jelenleg 71 igazolt versenyzõnk van, akik Lehmann Tibor vezetõedzõ, az úszásért felelõs Fodor Ágnes, dr. Szakály Zsolt tudományos tanácsadó és az utánpótlást gardírozó Filep Csaba irányításával készülnek a hazai és nemzetközi megmérettetésekre. Ezúton is szeretném kifejezni köszönetünket a kezdettõl fogva mellettünk álló tiszaújvárosi önkormányzatnak, az 1993-ban kiemelt támogatóként hozzánk csatlakozó Mali Bike Technology vezetõjének, Máli Jánosnak, 1996-tõl névadó szponzorunknak, a TVK Nyrt.-nek és nem utolsó sorban a szülõknek. A jövõben is igyekszünk úgy munkálkodni, hogy megfeleljünk a bizalomnak!
Kisvárosként is bizonyítottak
A dél-afrikai Libby Burrel, az ITU sportágfejlesztési igazgatója avató beszédében egyebek mellett hangsúlyozta, hogy négy Tiszaújvárosban vezetett nemzetközi ifjúsági edzõtábor után úgy tér vissza ide, mintha haza érkezne, bizonyítandó, hogy mennyire elégedett az itt tapasztaltakkal.
- Miután két éve kitaláltam, hogy Tiszaújváros az ITU akkreditált edzõközpontja legyen, még kétszer ellátogattam ide „tesztelni” a körülményeket, így még kétszer erõsödött meg bennem döntésem jogossága – fogalmazott Libby Burrel. – A sportágfejlesztés egyik lényege, hogy olyan nyugodt felkészülési körülményeket biztosítsunk a versenyzõknek, mely minden szempontból fejlõdésüket szolgálja. Az is fontos, hogy az edzõtáborozók jól érezzék magukat. Tiszaújváros fényesen bizonyított, hogy egy ilyen kisváros is felveheti a versenyt a nagyokkal. A csodálatos létesítmények mellett, minden igényt kielégítõ szakmai háttér, nagyszerûen felkészült kollégák segítik a munkánkat. Mi, akik már tisztában vagyunk az itteni hangulattal, a lehetõségekkel, azt szeretnénk, ha minél többen megismernék Tiszaújváros varázsát. Köszönjük a városnak, köszönjük a Márkus-családnak és mindenkinek, aki segített és segít bennünket ebben a munkában!
A TVK-Mali Triatlon Klubház bejáratánál elhelyezett, az akkreditáció tényét igazoló táblát Libby Burrel és dr. Márkus Gábor leplezte le.
Köszönet a lehetõségért
Dr. Szabó Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, a NUPI vezetõje gratulált mindazoknak, akik létrehozták ezt az edzõközpontot, melynek akkreditációja nemzetközi szinten sem nevezhetõ hétköznapinak.
- Szeretném megköszönni Libby Burrel asszonynak és az ITU-nak, hogy bíztak Tiszaújvárosban – hangsúlyozta az alelnök. – Ez egy hatalmas lehetõség, egyben felelõsség is nem csak az itteniek, hanem az egész magyar sport számára. Mi a magunk részérõl lehetõségeinkhez mérten a jövõben is támogatni kívánjuk az újvárosiak munkáját.
A triatlon világtérképén
- 1996-ban, amikor az ITU egyik vezetõje terepszemlén járt nálunk, még nem gondoltuk, hogy ilyen sikert érhetünk el – mondta Koscsó Lajos, Tiszaújváros polgármestere, egyébiránt a 11. TVK Triatlon Nagyhét Szervezõ Bizottságának elnöke. - Én elsõsorban dr. Márkus Gábornak szeretném megköszönni azt a kitartó és szívbõl jövõ munkát, melyet az évek során a triatlonért végzett. Az ITU és Tiszaújváros olyan kapcsolatot alakított ki az elmúlt idõszakban, mellyel beírtuk magunkat a triatlon történelem könyvébe. Ezt a fejezetet szeretnénk bõvíteni a jövõben.
Média-akkreditáció
A 13. TVK Triatlon Világkupára érvényes az akkreditációs karszalagot, illetve a fotósok, operatõrök számára a megkülönböztetõ mellényeket a világkupa napján, augusztus 9-én, vasárnap 8.00-9.30 között lehet átvenni a Phõnix Hotelban kijelölt sajtószobában, illetve a hotel elõterében.